Felhozatal? Kínálat? Hagyjuk már. Ha már annyira közgáz, akkor legalább a látszata megvan annak, hogy kereslet és kínálat valamilyen szinten összefüggésben áll. Na de pasifronton? Félek, megint az fog részemről beigazolódni, hogy velem van a baj. Na de emo off, lássuk a tényeket, ismét.

Felhozatal, kínálat: gyengécske. Ami van: maradék, selejt. Mint valami szezon végi kiárusításon. Van ugyan a kedvenc színemben, de már csak gyerekméretben. Vagy szép ugyan, jól áll, méretben is passzol, de éktelenkedik rajta egy kimoshatatlan folt, vagy már foszlik a varrás. És már csak ez maradt. Kell vagy nem?

Vagy mégsem?

Eleget sajnálkoztam vagy bosszankodtam a korombeli egyedülálló férfikezdeményeken. De mi van azokkal, akik már elkeltek így vagy úgy? Vagyok annyira megátalkodott ribanc a körülmények áldozata, aki még ráadásul be is vallja, hogy volt már dolga barátnős/nős férfival. Többel is.

Mentegetőzhetek, mert valóban így történt, hogy rámnyomultak. Alapvetően nem fogok egy pasira rámozdulni, mert nekem kell és most és különbenis ez jár... ha tudom róla, hogy már elkelt. Maximum kifejezem sajnálatomat egy ital mellett, oszt csókolom. De ettől még regisztrálom magamban, hogy tetszik, kell(ene), és megjegyzem. Aztán ha a kontakt megmarad, pl. közös baráti társaság miatt, akkor gyakorlatilag páholyból lehet figyelni az eseményeket, és ha megmarad az érdeklődés, akkor megfelelő időben és helyen lenni, ha már nincs meg az oldalborda. Ideális körülmény, valóságban gyakorlatilag kivitelezhetetlen...

Aztán ezekből a kósza románcokból soha nem lett semmi, szerencsére. Maximum egyszeri ismétlés, és amolyan hallgatólagos megállapodásként soha többet semmi. Volt persze véletlen kínos összefutás, de semmi több. Ezek pont így voltak jók, nem tisztem senki boldogságát, családi életét szétrúgni, nem érzem magam kifejezetten hibásnak, persze szereplője voltam az eseményeknek, és nem csak statisztáltam. Vesztenivalóm nincs, legalábbis kézzel fogható, aztán magamban hogyan értékelem az eseményeket, az már más tészta. Inkább a sehogynál maradok, mert gyáva vagyok, vagy nem.

Hála a sok-sok éves gyakorlásnak, mára már igen jól ki tudom szűrni azt, akinek bejövök. Egy ilyen észlelésekor, ha kapásból nem vetődök át reflexből a szoba/terem másik végébe, akkor megszemlélem és levonom a következtetést, ergo dugható-e vagy sem. Ha az utóbbi kategóriába esik, és még emellett kevésbé jófej, akkor a legminimálisabbra redukálom a kontaktot. Van annál kínosabb, mint leépíteni egy kéretlen rajongót..? Ha meg el tudnék vele képzelni legalább némi pásztorórát, akkor meg úgy helyezkedek, beszélek, nézek, érintek, hagyom, hogy érintsen... szükségtelen további részletezés :) Na de mi van, ha párja van? (még mindig rosszul vagyok a 'párom' szótól... ha valaha elkezdem használni, üssetek le!)

És mi van, ha első ránézésre nem bírok a bugyimba maradni, mert annyira vonz? És ha emellett jelen van, nyomul, és nem hagy nyugton? Ha vonzónak tartok a legkisebb szinten egy pasit, akkor nincs gond a ráhangolódással. Pláne ha még ez a vonzalom a plafont verdesi... robbanás előtti állapot, már 2 hete. És ez a feszült görcsgombóc csak fokozódott, hiába az önsegítés, az már csak olaj a tűzre. Megy a húzás, a bénázás, az időhiány. Uralkodnak a gátlások, félelmek, na meg a fájdalom. De akkor hol marad helye az örömnek, ha már a vágy ennyire eluralkodott? Szorítani kéne neki helyet, mert különben meg van b*szva az egész, és egy idő után szétrobbanok valami dühkitörés formájában. Már ki is találtam, halálra fogom magam zokogni vagy röhögni. Miközben kivetem magam a 4. emeletről... :D még szerencse, hogy eléggé tériszonyom van, az ablak közelébe alig merek menni. Na f*szság off, no suicide, csak némi gagyi fekete humor.

Ideiglenes megoldás a problémára: 7végén ha minden igaz csak miattam hazajön Z. Igaz, ez csak kb. csütörtökön fog kiderülni biztosra. Addig meg nem tervezek oda semmit, azaz úgy gondolkodom, mintha lenne már akkorra programom. De ha jön, akkor nagyfokú karbantartás várható, emellett széthullott ego felsöprése és újrarakása. Very need.

Mekkora katyvasz lett ebből... be kéne tiltani a gondolkodást.