Újfent bizonyítékra leltem antinői mivoltomban. Történt ugyanis, hogy még a múlt hét folyamán a szerkesztőség lelkesen kidekorálta a saját irodarészét mindenféle karácsonyi bizbasszal. Ennek több eredménye is született. Először is, a kollégák nagyrésze olvadozott és örömujjongott, hogy mennyire csodás stb stb. Másodszor, én rosszul lettem a látványtól. Harmadszor, mikor a főnök is regisztrálta a változást, kiadta az ukázt, hogy a többi irodarészt is díszítsük fel. Ehhez megvannak a megfelelő eszközök, magyarán a korábbi évek dekorációs elemeit be kellett hozatni a raktárból, és felaggatni a csillárra, ajtóra, asztalokra, amit érünk. Az én asztalomra is került egy kis koszorúféleség műfenyőből, tündéri (a monitorom takarja...:)). Valahogy majdhogynem mindenki totál belelkesült a díszítéstől, és hogy mennnnyireee aaariiii és cukiiiii ez a sok holmi. Sikerült: émelygésemet leplezni; mosolyt erőltetve az arcomra bólogatni; és visszafojtani a röhögést a látványtól, amit a létrán szerencsétlenkedő kollégák műveltek. Az eredmény egy gusztustalan giccsparádé, de ezáltal azt mondják, hogy a hangulat karácsonyi. Valahogy én nem érzem át, és a zavaró, nem valami ízléses objektumokat kell lépésről lépésre kerülgetni a közlekedés során, ráadásul még értékes pakolóhelyeket is elvesznek az asztalokról a különféle minifenyők és koszorúbizbaszok.
Voltam olyan meggondolatlan, hogy a recepciós kollégához intéztem burkolt panaszáradatomat, miszerint öklendezést váltanak ki belőlem a random elhelyezett piros masnik és fenyőimitátorok. Akkora kikerekedett szemeket meresztett rám a nő, hogy egy pillanatra megállt a keringésem, de szerencsére pont időben érkezett egyik barátnője, akivel együtt elcsacsogtak azon, hogy ki milyen mütyürt vásárolt otthonába karácsonyi hangulatfokozás céljából.
Remélem nem én vagyok a világon az egyetlen, akit abszolúte hidegen hagy ez a lázas készülődés, ugyanis otthonra semmi ilyesmit nem tervezek. Egyrészt, nem pár bizbasztól fog megjönni a karácsonyi hangulatom, másrészt az ünnepeket nem a lakásomban elárvulva fogom tölteni, hanem anyumnál leszek, megy majd minden a szokásos, évek óta bevett módszerek szerint, karácsonyfától kezdve a bejglin át a szaloncukor mérgezésig.