A várthoz képest egészen máshogy alakult a céges training, ugyanis mivel a kollégák nagyobb részének kötelező volt a részvétel, és mert egész napos volt, én mint szabadonlévő (azaz balek), ha csörgött a vonalas teló, vagy csengettek, intézkednem kellett. És emellett próbáltam volna csinálni a napi teendőimet, de úgy, hogy közben mellettem valaki folyamatosan járatta a pofáját, nem igazán volt egyszerű koncentrálni. Így kénytelen-kelletlen kiköltöztem a recepcióra, úgyis oda érkezik be a hívások nagy része, illetve a bejárati ajtóhoz közel van, be tudtam engedni könnyen a látogatókat. Persze mivel nem a saját helyemen ültem, emiatt több dolog is elérhetetlenné vált, többek között a saját e-mailezésem, az msn-emről nem is beszélve... Így mondhatni meglehetősen unalmasan telt a csütörtök, de viszont igen érdekes dolgot regisztráltam. Már többen is mondták azt rólam bele az arcomba, hogy jó a természetem, és kijövök az emberekkel. Hiába tiltakozok időnként, vagy legalábbis próbálok utalni arra, hogy ez némileg csak az álca, a saját érdekemben is, ezidáig senkit sem sikerült meggyőznöm az igazamról, így már-már fel is adtam eme tétova próbálkozást, meghagyom a naiv környezetemet hitében, mert hát csak az előnyömre válik, ha kedvelnek. És pont ez az érdekes, hogy míg a recepción szenvedtem, több, relatíve felületes ismerős kolléga is odajött hozzám beszélgetni. Azaz igazából a konyhába jöttek, mert az közel van, és akkor már szóba álltak velem is. Ami alapvetően nem egy szokatlan dolog, mert úgy vettem észre, hogy a kollégák nagyrésze kedvel. De olyan dolgokat megtudtam, amikről szerintem alapvetően nem nagyon szoktak cseverészni. Pl. egyik csajszi a magánéletével kapcsolatban osztott meg részleteket, egy másik pedig arról beszélt, hogy milyen nevetséges konfliktusba került a főnök lányával. Igazság szerint egyik infó hiánya sem okozott volna nálam álmatlan éjszakákat, tehát kifejezetten nem érdekeltek a sztorik, de az mindenképp számomra csodálatra méltó, hogy rövid időn belül több ilyen érdekes beszélgetésnek is a hallgatóságává váltam. Mit meg nem teszek a jó viszony érdekében... :)

Viszont amit mindenképp meg akartam úszni, az sajnálatos módon bekövetkezett. A főnök nálunk igazi kiskirályt játszik, például az összes étkezésekor elvárja a szervírozást, nem mástól, mint a recepcióstól. De mivel ez a személy ezerrel trainingelt, ezért délután, mikor telefonon jelezte, hogy kér teát és sütit, teljes pánikba estem. Az egész jelenetnek szem- és fültanúja volt a gépkocsivezető kolléga, aki baromi jól szórakozott a stresszelésemen. Ugyanis fogalmam nem volt, hogy pl. milyen teát ill. sütit, mennyi cukorral, esetleg citrommal, stb. kér. És a legaggasztóbb maga a célhoz való eljuttatás volt számomra, hiszen én képes vagyok egy sima pohár vizet magamra önteni, nem hogy tálcán egyensúlyozzam el a cuccokat 2 zárt ajtón keresztül a főnök irodájáig. Persze a trainingen is keresztül kellett jutnom, ahol a kedves kollégák jóízű röhögéssel buzdítottak... Bár sikeres volt a küldetés, kissé megalázónak tartom a helyzetet. Oké, segítek persze, meg nem is mernék nemet mondani a főnöknek. A jutalmam egy meglehetősen kedves köszönöm volt, illetve távozáskor a trainingelő kollégák tapsvihara... Fú de nagy lecseszést kaptak tőlem, mikor vége lett az egésznek.

Sajnos a híresztelésekkel ellentétben a péntek is hasonlóan telt, nem maradt el a pénteki fejtágítás, azaz ismét ki kellett költöznöm a recepcióra. Szerencsére az előző napi stresszhelyzetet nem kellett újra átélnem, mert a főnök később ért be, így már reggelizett máshol. Az ebédhez meg nem volt közöm, mert épp a trainingen is ebédszünetet tartottak, így recepciós kolléganő elvégezte helyettem kötelességét. A délutáni szekcióba azonban nekem is be kellett csatlakoznom, mert a tanár kifejtette a bossnak, hogy szükségét érzi, hogy mindenki részt vegyen a végén, illetve a legvégére magát a főnököt is beinvitálta, mintegy lezárni a 2 napot. Szimpatikus és lelkes volt a tanár, de nem hiszem, hogy világmegváltó törekvései a melóhelyemen eredményes lennének. Bár valóban jó volt az a kb 3 óra, míg én is csatlakoztam a hallgatósághoz, azért kihagytam volna. Dráma, könnyek, minden volt... Meglehetősen mélyen gyökerező feszültségek vannak jelen egyes kollégák között, amelyekről én egész jól vagyok informálva, de eszem ágában sincs különösebben belefolyni. Ennyi nő között mondjuk nem meglepő ez a szituáció, idegen is a helyzet eléggé, és nem is hiányzik ez a szükségtelen stressz. Azt ugyan nem mondom, hogy teljes passzivitásban vészeltem át a délutánt, de tartom magam valamennyire a csendes megfigyelő szerepéhez, hiszen jobb, ha tudok a dolgokról, hogy kihez hogyan viszonyuljak. Arra azért nagyon ügyelek, hogy célponttá ne váljak. Remélem sikerül.