Először is a legfontosabb, túléltem a tegnapi önkéntes kínzást. Sajnos jóképű dokibácsit nem találtam, és hiába vadásztam az ajtókon a nevére, eltűnt. Így fájdalmasan, de beletörődtem, hogy egy új szadista állatot kell megszoknom. Meglepődve tapasztaltam, hogy a doki egy fiatal leány. Első félelmem az volt, hogy egy gyakornokot szabadítottak rám, mert max. 18 évesen saccoltam be. De egész profin állt a dologhoz, nem tűnt bizonytalannak, sőt. Megvizsgált, nem bizonytalakodott, elküldött röntgenre, és mikor újra behívott, akkor megkaptam a diagnózist - kb. a halálos ítéletemet: gyökérkezelés... Még jó, hogy már ültem, azaz félig feküdtem, mert különben összeestem volna, ez kb. olyan szintű horror, mint mikor a fülészeten fel akarják szúrni az ember fülét. Szóval alaposan elkezdtem magam paráztatni, de emellett beszéltettem a csajt, hogy mégis mire számítsak, fog-e fájni, ezzel helyrejön-e a fogam, stb. Mivel a bal felső első fogamról van szó, baromira nem mindegy, hogy menthető-e vagy sem. 27 évesen talán érthető okokból nem akarok fogatlan mamókává válni... De megnyugtatott, hogy ezáltal megmarad a fog, és elvileg nem fog fájni. Mondom mi az, hogy elvileg? Hát kérem szépen, épp totál be vagyok szarva, rettegek a fúrástól, meg ettől az egész procedúrától, tessék legalább hazudni, hogy nem fogok érezni semmit. Ezt így bele a csaj arcába... De hát ő nem mer olyat mondani, hogy nem fog fájni, mert mi van, ha mégis, az sokkal rosszabb... Jó hát jogos, de akkoris, nekem épp arra volt szükségem, hogy megnyugtasson. Aztán szemrebbenés nélkül megkérdeztem a dokitól, hogy ugye csinált már gyökérkezelést. Mosolygott, hogy persze, én meg gyorsan helyesbítettem és elnézést kértem, hiszen annyira fiatalnak tűnik, vegye inkább bóknak. Na hát, lényeg a lényeg, hogy elkezdődött a fúrás, ami a világ legszörnyűbb dolga, előbb nézném végig, ahogy amputálják a karomat... Eleinte nem fájt, de paráztam ettől függetlenül, minden izmom megfeszülve, szemem csak résnyire nyitva időnként, hogy minimális szinten képben legyek az aktuális beavatkozással. Voltam annyira balfék, - mikor már kezdtem volna épp kicsit megnyugodni, hogy nem is annyira vészes, - hogy egy hirtelen fúrástól megijedtem és ugrottam egyet a székben... Szegény dokinéni tökre azt hitte, hogy ez nekem nagyon fájt, közben meg csak nyuszi voltam. Egy idő után azonban valóban elkezdett fájni, jeleztem is pánikszerűen, és kaptam még egy szurit. De az legalább már nem fájt, igazság szerint a teljes beavatkozás folyamán az első szuri fájt a legjobban, azt ciki nem ciki meg is könnyeztem... Nem sírtam! Ez csak a fájdalom miatti reakció volt...

Tehát összességében én vagyok a nap hőse, minimum szoborállítás és valamilyen érdemérem lenne a jutalmam. Sajnos vissza kell még mennem kétszer, előbb a gyökeret, majd a fogat fogják szépen betömni... És ha ez megvan, akkor jön a többi fogam, ami kezelésre szorul. Van egy olyan rossz előérzetem, hogy ez hosszabb procedúra lesz.