És már megint. Mert újfent felelőtlen vagyok, és csak akkor intézkedek, mikor már gáz van. Ez kb. ha jobban belegondolok, az egész életemre jellemző. De most kifejezetten csak 1 dolog az, ami nem hagyja, hogy bármi másra is koncentráljak, mégpedig a fogam. Fogaim, ha pontosabb akarok lenni, mert szerencsére nem csak 1 darab árválkodik a számban, majdnem teljes a sor, mínusz kettő, de mivel az 2 bölcsességfog, így nem ér.

Dokibácsi anno megmondta, hogy nekem kurvára kéne figyelnem, mert valamiért magasabb a fájdalomküszöböm, és csak akkor fáj, mikor már nagy gáz van. Persze, hogy figyelek én, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy melyik fogam rossz, és az hol, és kb. miért. De akkoris, míg nem fáj, addig nincs gond, ergo intézkedni sem kell. Jó ez nyilván szoros összefüggésben van azzal, hogy nagyon nagyon félek a fogorvostól, mert az egy szörnyeteg, szadista perverz köcsög, és csak rosszat akar! Viszont, aki a múltkor volt olyan drága, és kihúzta a fogamat, az egy tündéri fiatal pasi volt, bár ettől függetlenül baromira megkínzott. Hiába ugyanis a fájdalomcsillapító szuri, ha az ember állát vésővel és kalapáccsal készülnek szétverni, amellett nehezen megy el szó nélkül. De túléltem, és meglepően professzionális volt a teljes fogászat, pedig nem magándokinál voltam, hanem a Szentkirályi utcában. Tehát, reménykedve, hogy ismét belebotlok egy hasonló kaliberű dokibácsiba, nagy nehezen rávettem magam, hogy ma 1 órával hamarabb ellépjek melóból és önként kínzás alá vessem magam. És ez még csak a jéghegy csúcsa, mert hirtelen felindulásból elhatároztam - illetve elhitetem magammal, hogy felnőttként viselkedek - az összes többi rossz fogamat is meg fogom csináltatni apránként! Ezt mondom most... na de mi lesz este, mikor szembesülök a végeredménnyel, vagy elmúlik a fájdalomcsillapító hatása. Kész horror...