Jellemző... elég kényes téma az alvás már jóideje. Mármint, nem kínos vagy ilyesmi, baromi jó dolog aludni, egyhuzamban, 8-9 órát, ennél több nem is kell. Azaz kellene... vagyok annyira felelőtlen, hogy ezt az alvás kérdést nem veszem komolyan. Mert milyen lenne már az, hogy lefekszem aludni este 9-10 óra körül, hiszen nem is olyan rég értem haza, mindjárt holnap van, és az egyetlen épkézláb emlékem az adott napról az, hogy dolgozni voltam...

Épphogy vacsiztam, letöltöttem és megnéztem az egyik kedvenc sorozatom legújabb részét, előtte-utána csekkolom az e-mailjeimet, facebook, tagged, farm ápolás, egy kis guitar hero, msn megrögzött ellenőrzése rövid időközönként, hogy online-e olyasvalaki, akivel valami nagyon fontos megbeszélnivalóm van, ilyesmi. És hopp... eltelik pár óra, közben vagy már itthon van, vagy nemrég ért haza kicsihugi, akivel mókázni kell, vagy épp jól felidegelni. És akkor észbekapok, hogy mennyi az idő, 10-11 óra, de nemááá... most feküdjek le aludni, mikor TÉNYLEG nemrég értem haza, és ha most elalszok, és felkelek reggel, akkor újra vissza a mókuskerékbe, készülődni, úgyis késésben vagyok minden reggel, és még el se döntöttem, hogy mit veszek fel, és a reggeli kávé se jött még le, mert még véletlenül sem készíteném be előző este, és egyáltalán mit fogok enni napközben, mert kaját nem vagyok hajlandó rendelni, boltba már nincs idő beugrani, mert mindig olyankor van kilométeres sor/blokkcsere/pénztáros csere/áramszünet/bombariadó, mikor én épp késésben vagyok és sorban állok... Atyaég ez de hosszú mondat lett. Na hát ilyen ez, mikor elkap az alkotni vágyás szövegesen. Mondom én, hogy kényes téma az alvás, kihozza belőlem a szófosást a semmiről. És még feldúlt is lettem, hiszen előre látom, hogy a héten nem lesz olyan hétvégém, amikor is ki tudom pihenni az egész heti nemalvást. Ap*csába...