Alapból utálok taktikázni. Elképzelésem sincs, hogy igazán ki szeret, mert bonyolult, szervezést igényel, és könnyen visszaüthet, ha nem megfelelőek az előkészületek, a lebonyolítás és a visszacsatolás. Vagy ha átlát a befogadó a szitán, az aztán a legkellemetlenebb. És hát amatőr szinten űzve az ipart, ez eléggé sanszos.

De sajnos csak rá vagyunk kényszerítve a taktikázásra, mert a fogyatékos társadalmi, szociális normák miatt nem lehet ám f2f belemondani a másik arcába a frankót, mert hogy venné már ki magát... Ha véletlenül pedig olyan emberkével hoz össze a sors, akivel szükségtelen ezeket a nyögvenyelős köröket lejátszani, mert úgy néz ki, hogy elég intelligens hozzá, akkor előbb-utóbb felbukkan valami gigantikus zavaró tényező, ami miatt szükséges leépíteni a kapcsolatot, vagy épp más alapokra helyezni. Például már foglalt, vagy nem hetero, vagy épp pszichopata...

Tehát taktikázás... már évek óta mossa az agyamat ezzel legjobb barátnőm, de ezidáig nem igazán vettem komolyan. Nem azért, mert nem hiszek neki, sőt! De egyszerűen kivitelezhetetlennek tartottam. Mégpedig annyi az egész, hogy le kell szarni a pasikat! Az esetek nagy százalékában működőképes, a kivétel meg kit érdekel...

Az elmélet úgy hangzik, ha tehát tetszik egy pasi, aki talán szintén nem közömbös irántunk, akkor nem kell vele különösebben foglalkozni, azaz nem kimutatni, hogy bejön és kell és akarom... Ez így első hallásra nagyon megmondósan hangzik, mintha épp most sz*rtam volna a spanyolviaszt. Vagy mintha valami kétbites szőkepicsáknak íródott nőimagazinból kopiztam volna ki. Annyi éve hallom már egyébként ezt a 'lesz*rom' dolgot, ennyi idő kellett ahhoz, hogy beérjen nálam...

De akkor kifejtem, élő példa. Több is van, hurrá! Szóval, ahogy írtam is nemrégiben, Cs. szóvá tette, hogy mennyire nem lelkesedek azért, hogy vele találkozzak, és ez bosszantotta. Aztán, S. is úgy néz ki, lelkesen irogat nekem, holott én egyszer nem kezdeményeztem vele beszélgetést, mióta ismerjük egymást. Amint persze szóba állok vele, nem játszom a flegma érinthetetlen jégkirálynőt, max. ha tényleg olyan kedvem lenne :) És végül D. jutott még eszembe, az a D., akiért képes voltam odáig lenni hosszú-hosszú ideig, de most már bekaphatja. Ja nem, még azt sem engedném neki, ha lenne mit :D Szóval őt konkrétan direkte ignoráltam egy idő után, miután ráeszméltem a rajongásom reménytelenségére, és ez a f*sz nem hagyta ám, sértett férfiúi önérzet beindult, és megkaptam az oltást, hogy bezzeg másokkal milyen kedélyesen eldumcsizok, őrá meg konkrétan sz*rok.

Jó lenne ennek pontosan megtudni a pszichológiáját, mert már több (sajnos csak női) oldalról megkaptam a pozitív megerősítést, hogy az esetek nagy-nagy százalékában bizony bevált módszer. Vadászösztön, önérzet, birtoklási vágy? Szeretem tudni, hogy mi miért van, de biztos nincs erre konkrét recept. Én speciel a vadászösztön dolgot tartom leginkább reálisnak, de lehet tévedek.

Mindenesetre ezt a módszert fogom követni a továbbiakban, hogy nem fogok egy pasit sem keresni. Semmilyen formában. Aztán lehet, úgy hoppon maradok, hogy öröm lesz nézni, és megalapíthatom facebook-on (ha még nem lenne) a kivénhedt szinglik csoportját :D Egy dolog miatt aggódok, hogy míg ez online működőképes lehet, de irl tali alkalmával az arcomra van írva az érzelmi állapotom. Bár, ha már tali, és még be is jön a pasi, akkor meg hadd lássa. Vagy mégse? Csak azt ne, hogy mennyire odáig vagyok érte. És nem jó, mert akkor elkönyveli, hogy már nincs miért küzdeni, ismét elszáll a vadászösztön, és unalmassá válik a préda... tökjó lenne ezügyben tapasztalatokat cserélni mindkét oldallal!