Megy a vívódás, hogy mennyire is kezdjem mentegetőzéssel a bejegyzést, hiszen eltelt több, mint egy hónap, és konkrétan egy darab post nem született. Maradjunk annyiban, hogy nem volt hozzá kedvem... Most is csak azért jutott eszembe, hogy írjak, mert - bár melóm az van - épp sz*r kedvem van, és rajtam kívül álló okok miatt áll egy csomó munkám (főnöki jóváhagyás, ilyesm), hogy igazából jobb ötletem nincs arra, hogy elüssem a munkaidőmet, mint a blogolás.
De lássuk csak az elmúlt időszak eseményeit. Szilveszter, újév... képes voltam egy olyan pasival együtt tölteni szánalomból, meg miért is ne alapon, akitől viszolygok. Ez már a végső elkeseredés első jele lenne? Nem hinném, inkább szociális túlérzékenységem egy újabb bizonyítéka. Meg lehet magyarázni, de mint általában velem gyakran megesik a lehetetlen szitukba való keveredés, most is ez történt. Túl sok időt nem kívánok rá pazarolni, mert csak felb*ssza az agyam, lényeg a lényeg, hogy rövid ismerettség után, néminemű haverság kialakulását követően kierőszakolta nálam a pasi, hogy átjöhessen hozzám szilveszterezni. Én pedig teljes lelki nyugalomban egyedül terveztem tölteni az estét, megfelelő mennyiségű alkohol társaságában, zsé kategóriás filmek nézésével karöltve. De nem, előző nap már ment a győzködés... én hülye meg megsajnáltam, és belementem. Pedig gyanakodhattam volna, hogy egy korombeli, relatíve normálisnak tűnő pasi hogy-hogy nem tud hova menni bulizni, ha már annyira akar. Én is kaptam több meghívást, de nem éltem vele... (ez most úgy hangzik, mintha azt akarnám mondani, hogy még én is kaptam... :D)
Bár 31-én elég rossz szájízzel ébredtem ezzel kapcsolatban, majdnem sikerült is lemondani, de megint csak kihasználta együttérzésemet és szánalmamat, és meggyőztem magam, hogy jól sülhet el a dolog, hoz kaját, piát, meg végülis jó társaságnak ígérkezett. De mégsem... Nem túlzok, 5 perc vele együtt eltöltött idő után már kínosan éreztem magam. Persze, hogy hátsó szándékokkal érkezett... Ezzel alapvetően nem is lenne baj, hiszen jól esik az ember lányának, ha kívánatosnak tartják. De ez az ember... konkrétan bottal nem nyúlnék hozzá, és szó szerint kellemetlenül éreztem magam, ha egy kicsit is behatolt a személyes szférámba, azaz 2 méternél közelebb jött... Berúgni nem sikerült, így az elviselése sem lett könnyebb, pedig mindent megtettem, sajnos az immune effekt bejátszott.
Egy idő után én már nagyon álmos voltam, és hála a jószívemnek azért nem raktam ki az éjszaka közepén a 8. kerületi éjszakába, felajánlottam, hogy ott alhasson. Persze ez azt jelenti, hogy velem egy ágyban, más opció hiánya miatt. Nekem ez nem okoz gondot, hogy valaki mellett aludjak, kortól, nemtől függetlenül (jó, kivétel mindig van...). De természetesen nem bírta ki, hogy ne jegyezze meg, hogy ő még sosem csak aludt lány mellett. Közöltem vele, hogy akkor épp itt az ideje, hogy elkezdje. Mintha nem értettem volna a célzást... Ezt eljátszotta mégegyszer, de hasonló választ kapva látszólag beletörődött az alvásba. Úristen... ezt újra végiggondolni, a hányingerrel küszködök, pedig ma még kávén kívül semmi mást nem vittem a gyomromba. Nem költői túlzás az, hogy bottal sem piszkálnám meg. Lámpaoltást követően kitaláltam a forgatókönyvet arra az esetre, ha hozzám merészelne érni közeledés céljából, elég sok vért és agressziót tartalmazott, melyben nem én vagyok a szenvedő alany... De szerencsé(jé)re nem került megvalósításra.
Reggel ébredés, kávéfőzés, mire ő is felkelt. Valami szerencsétlen-gusztustalan megjegyzést tett az alvásomra vonatkozóan, amit már sajnos nem tudok visszaidézni, de tudom, hogy nagyon felcseszte az agyam. És aztán reggelire nyújtotta be az igényét... erre végképp nem voltam felkészülve, hiszen én sosem reggelizek. De a maradék virslit, amit ő hozott, nagylelkűen felajánlottam, bízva abban, hogy ezután gyorsan elkotródik. De nem... kérdi, hogy akkor ma mit csinálunk. Mondom wtf? Mirefel a többesszám? Hát hogy mozi, vagy valalmi. Mondom felejtős... nagy nehezen felfogta, hogy a jövőre irányuló terveim január 1-re teljes mértékben csak a személyemre korlátozódnak, ő nem szerepel benne. Még óvatosan megkérdezte, hogy ugyan nem zavar-e, talán még a reggelizése közben. Erre egy olyan választ kapott tőlem, hogy 'háááát kidobni csak nem foglak'. Na most ha egy ilyen választ kap az ember egy ilyen kérdésre, és nem azt, hogy 'óóóóó dehogy zavarsz, maradj csak, ameddig akarsz', akkor szerintem elég egyértelmű, hogy a jelenléte nem kívánatos. Azt nem tudom megítélni, hogy vette-e a célzást, mindenesetre miután teljes mértékben elutasítást tanusítottam a közös programot illetően, lassacskán összeszedte magát és elhúzott végre. Én pedig azóta is csapkodom a fejemet a falba, hogy hogy lehettem ennyire balfasz, hogy belementem ebbe az egészbe... nincs mese, balek vagyok.
u.i. annyira szégyellem ezt az esetet, hogy be se vallottam mindenkinek... de leküzdve üldőzési mániámat, hogy ezek után mindenki defektesnek fog tartani (ki nem tart még annak?:D), merem publikálni! :)
