Az utóbbi időben úgy érzem, hogy komoly személyiség fejlődésen megyek keresztül. De az is lehet, hogy mindig is bennem volt, csak valami miatt visszafojtottam, tökmindegy. A spontaneitásról van szó, de nevezhetném nemes egyszerűséggel felelőtlenségnek, bátorságnak vagy vakmerőségnek is. Hiszen helyzettől függ, illetve a várható következményektől. Mivel alapvetően még mindig egy naív kislány vagyok, ezért belemegyek olyan szituációkba, amelyekbe (ha lehet ezt mondani) az átlag még véletlenül sem. Például egy relatíve idegennel leautózni Pécsre, egy másiknak felmenni a lakására - akiről aztán ott derül ki, hogy harmincX évesen még mindig a szüleivel él, vagy épp házibulinak álcázva részt venni egy privát partyn gyakorlatilag korlátlan alkohol választék mellett. Ez most csak az utóbbi kb. másfél hónap termése... Naív lennék, inkább hülye... Mert hát gondoljunk csak bele. Ezek vagy első, vagy második találkozások voltak, na jó, zömében első. De mentségemre szóljon, a találkozást megelőzte tartalmasabb chat, és mint pro netes emberismerő, egyfajta hatodik érzék által meglepően jól ki tudom szűrni azt, hogy az illető tömeggyilkos-e, vagy sem. Persze nem 100%-os még a szenzorom, de gondoltam, ezt gyakorlás mellett lehet tökéletesíteni. Tehát a lényeg, eddig még mindenféle komoly következmény nélkül 'megúsztam' az efféle felelőtlen tetteket, sőt megkockáztatom, eddig ezek a spontán akciók valahogy mindig jól sültek el! Mert hát vegyük csak azt alapul, hogy szerveződik egy buli, baráti társasággal vagy épp csak pár barátnővel, helyszín illetve időpont lefixálása, résztvevőkről való faggatózás - ott lesz-e olyan egyén, akivel hajlandó/nem vagyok hajlandó nyílvánosan mutatkozni, stb. Az ilyen bulikat általában több nappal az esemény előtt le szokás pontosítani, és amennyire baromi jó ötletnek tűnik elsőre, ahogy közeledik az event, gyakran előfordul, hogy egyre kevésbé lelkesedek. Nem tudom, ez miért van így, biztos gyári hiba, de a gyártónál hiába reklamálok, a garancia már rég lejárt. Ellenben egy spontán buliban az a legjobb, hogy spontán. Nincs előre készülődés, maximum 1-2 órára kell előre tervezni, és kb. az a legnagyobb probléma, hogy mit veszek fel, és hogyan fogok hazajutni. A többi meg jön magától, és többek között az ilyen bulik azok, amiket majd kb. az unokáknak fogok mesélni, feltéve hogy nem leszek annyira szenilis, hogy az unokák nevét fogom-e tudni...
Csakhogy, aztán jönnek a spontán buli utáni másnapok. Természetesen, ahogy annak ilyenkor lennie kell, valami halál ciki a szitu. Még akkor is, ha otthon, egyedül, a saját ágyamban ébredek. Főleg ha máshol, és még ehhez kínzó másnaposság is társul - mint tegnap. De rég voltam ennyire sz*rul, és persze égett a pofám, kb. az antinőt testesíthettem meg, bár nagyon úgy tűnt, hogy ezt csak én gondolom így. De elméletileg megőriztem rég elfeledett erényeimet, saját ruhában, egy fotelba gubózva ébredtem. Mint tapasztalt másnaposság ellen harcoló aktivista, mindig van nálam fejfájás csillapító gyógyszer, ami nem mindig ér sokat, hiszen el kell érni egy olyan állapotot, midőn a gyomromban tudom tartani az elfogyasztott ételt/italt/fájdalomcsillapítót. Ez szerencsére nem okozott gondot, és kaptam kávét is, 3in1, nem valami hatalmas koffein bomba, de mégis több mint a semmi, és finom is. Fejszétrobbanás közeli állapot, hazamehetnék, minden volt, csak a megvalósítás macera. Szerencsére vendéglátóm úriember módjára felajánlotta a hazafuvart, így még egyel több ösztönző erő volt arra, hogy némileg utcaképessé varázsoljam magamat valami csoda folytán. Nem hiszem, hogy túlzottan sikerült volna, de sebaj, ez is én vagyok... Forgalom is kb. okés volt, csak a Ferenciek tere fele álltunk egy picit, de valóban meglepően gyorsan hamar hazaértem, némi hálálkodás közepette elköszöntem és zúztam be a házba. Csakhogy, egy roppant fontos dolgot szem elől tévesztettem. Mivel ételt ugyan képtelen voltam bevinni a szervezetembe, csupán kb. 2 pohár víz és 2 bögre kávé zötykölődött a gyomromban. De az annyira összekavarodott a negyed órás út alatt, hogy nem bírtam időben bejutni a lakásomba... Na ez a vérciki! Ha minden igaz, senki sem látott, és ahogy vesszük, de egész eldugott helyen sikerült könnyíteni gyomromon, sugárban. Igazi antinővé váltam most, úgy érzem. Ezután szinte fénysebességgel jutottam be a lakásba, pánikszerűen kapkodva a fejemet, hogy ugye valóban nem látott meg egy szomszéd sem.
Természetesen így teljesen magától értődik, hogy egész hétvégén nem fogok, nem is vagyok hajlandó kimozdulni a lakásból, majd csak hétfő reggel, mikor dolgozni megyek. Aztán, mint ahogy ilyenkor ez lenni szokott, egész napos szenvedés, szunyizni próbálás, fejfájás orvoslás, cigi mentesség, önsajnálat. Nagyjából estére kerültem végre olyan állapotba, hogy azt mondjam, már csak valóban egy kiadós alvás hiányzik az aktuális boldogságomhoz. És mivel már éhségérzetem is igencsak felerősödött, így este hozzáláttam bablevest főzni - igazi zseniként, már előző nap beáztattam a babot, nagyjából másfél óra leforgása alatt elkészült a remekmű (isteni lett). Na így kell végződnie egy ilyen spontán bulinak illetve másnapjának :)
